Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló rézből, az elektromos szigetelésű kivételével.

Deutsch 1 Nederlands 1 Polski 1

* A Tanács 692/2014/EU rendelete (HL L 183., 9. o.) értelmében meg kell tiltani a Krímből vagy Szevasztopolból származó áruk behozatalát az Európai Unióba.
E tilalom alól kivételt képeznek a következők:
a) a 2014. június 25. előtt megkötött kereskedelmi szerződések vagy az ilyen szerződések teljesítéséhez szükséges járulékos szerződések teljesítése 2014. szeptember 26-ig, feltéve, hogy az említett szerződéseket teljesíteni szándékozó természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv legalább tíz munkanappal előre bejelentette a tevékenységet vagy tranzakciót a letelepedése szerinti tagállam illetékes hatóságának;
b) a Krímből vagy Szevasztopolból származó olyan áruk, amelyeket vizsgálat céljából az ukrajnai hatóságok rendelkezésére bocsátottak, amelyekre vonatkozóan a 978/2012/EU rendeletnek és a 374/2014/EU rendeletnek megfelelően vagy az EU–Ukrajna társulási megállapodásnak megfelelően a preferenciális származásra való jogosultsági feltételeknek való megfelelést ellenőrizték és származási bizonyítványt bocsátottak ki.

* A Tanács 1351/2014/EU (HL L365, p. 46) Rendelete alapján tilos egyes áruk és technológiák kivitele, melyek alkalmasak az alábbi ágazatokban való felhasználásra: közlekedés; távközlés; energia; kőolaj, földgáz és ásványi anyagok kutatása, feltárása és kiteremelése:
(a) a Krímben vagy Szevasztopolban található természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv részére
(b) felhasználásra a Krímben vagy Szevasztopolban
A tilalom nem érinti a 2014. december 20. előtt megkötött szerződésből, illetőleg az ilyen szerződés teljesítéséhez szükséges járulékos szerződésekből eredő kötelezettségek 2015. március 21-ig való teljesítését., feltéve, hogy erről az illetékes hatóságot legkésőbb öt munkanappal a fenti időpontot megelőzően értesítik.
A tilalom nem alkalmazandó, ha nem állapítható meg megalapozott indokok alapján, hogy az árukat, technológiákat a Krímben vagy Szevasztopolban való felhasználásra szánták.

  • - 7413000010 80: Ráerősített szerelvényekkel, polgári repüléshez
  • - 7413000090 80: Más

A termék barna színű, hajlékony, gyűrű alakú…

textil anyagból; gépjárművekhez; műszaki célra; hangszóróktextil anyagból; gépjárművekhez; műszaki célra; hangszórók

A termék barna színű, hajlékony, gyűrű alakú textil mintázatú hangszóró pille. 0,4 mm vastagságú, 121,7 mm külső átmérőjű, 40,1 mm belső átmérőjű textil lap, amely koncentrikusan, hullámszerűen hajlított.

A szövetbe 4 x 3 db, párhuzamos fémsodrony van beleágyazva, végük forrasztott, elektromosan nem szigetelt.

A termék személygépjárművekbe építendő hangszórókban használatos, a hangszóró alsó központosító és rugózó alkatrésze.

A pille adja a hangszóró stabilitását, a membránt központosan tartja, a lengőtekercset a légrésbe tájolja.

A textil rész látja el a rezgéscsillapítást és a központosítást, a rézszál vezeti ki a kosárra az áramot a lengőtekercs irányából.

A termék egyik része Conex (meta-aramid rost) alapanyagú, aramid szálakból szőtt szövet, a nem szigetelt rézkábelek/fémszálak főkomponensei réz és ezüst, a fémszálak végén lévő forraszanyag ón.

A rézszálon lévő ezüstbevonat oldatba való bemerítés útján kerül felvitelre.

Érvényesség kezdete:
.

Nemzeti kulcsszavak: TEXTIL ANYAGBÓL GÉPJÁRMŰVEKHEZ MŰSZAKI CÉLRA HANGSZÓRÓK